|
A történetem 3 és fél éve nyomja a szívemet. 16 évesen fedeztem fel, hogy az öt éve szomszédunkban lakó srác minden nap köszönt, és mosolygott rám. Aztán egyszer, júniusban a születésnapom után teregettem a frissen mosott ruhákat, és arra lettem figyelmes, hogy két gyönyörű szép, sötétkék szempár mustrál már egy ideje. Zavaromban még a csipesz is kiesett a kezemből. Majd közös ismerősünktől kaptam egy információt, miszerint már egy éve szeretne elhívni valahová, ahol közelebbről is megismerkedhet velem. (Alig 8 év van köztünk.) Még aznap elmentünk a közeli parkba sétálni, és onnantól kezdve dúlt a szerelem… Az első férfi volt az életemben, és az első, akit elég közel engedtem magamhoz. Egy alkalommal náluk, a szobájában voltunk 4-en. Az én barátnőm a barátjával, és mi ketten. A barátnőm megsértődött valamin, és kirohant a konyhába. A barátom utánament. Ekkor, hogy próbáljam oldani a feszültséget, beszélgetni kezdtem a barátnőm pasijával, akiről köztudott volt, hogy nem túl rendes a lányokkal… És beszélgetés közben a srác hirtelen megcsókolt, és erősen magához szorított. Nem tudtam szabadulni…
Sosem felejtem el azt a pillanatot, amikor a barátom belépett a szobába, és szép szemei a csalódottságtól csillogtak. Persze nem tudtam kimagyarázni a dolgot, de ő megbocsátott. Viszont attól fogva semmi sem volt a régi, a kapcsolatunk haldokolni kezdett. Bízott bennem, és azt remélte, olyan vagyok, amilyennek megismert, és hogy nem fogom átverni. A tudat pedig, hogy ártatlan vagyok, de nem hisz nekem; teljesen felőrölt, így szakítottunk.
Még 3 év elteltével is úgy gondolok rá, hogy beleborzongok abba, milyen jó volt szerető karjaiban feküdni. Sajnos minden nap látom őt, és kísért az emlék, hogy még most is vele lehetnék. Lelkem nem tud megnyugodni. Számtalan barátom volt már azóta, és jobbakat is kaphatnék, de én még mindig őt keresem mindenkiben.
És még azt mondják, nincs igaz szerelem? Én még mindig szeretem őt… Egyre jobban.
Egy lány
|
| |
|
|
Nem értem! |
Hogy lehet az, hogy egy 12 éves kislányt (mert kislány!) már egészen komolyan foglalkoztat a pasizás, és nem bírja ki, ha az első igazi szerelem kicsit később, 1-4 év múlva jön el? Ez teljesen abnormális. Van egy 12 éves húgom, aki még abszolút nem gondol arra, hogy barátja legyen. Mivel jóban vagyunk, tudom, hogy az osztálytársai sem ez iránt érdeklődnek, hanem egyelőre inkább a divatot részesítik előnyben. Vagy ez csak attól függ, hogy ki milyen hamar érik? Szerintem ostobaság, ha valaki 12 évesen már elkezdi a fiúzást, mert fennáll a veszélye, hogy teljesen "kiég". A környezetemben levő lányok, akik 12-13 évesen vadul pasiztak, már egyáltalán nem a szerelem miatt akarnak kapcsolatot a fiúkkal. Sőt nem is hisznek a szerelemben és a komoly kapcsolatokban, ami nagy hiba. Csak azért szereznek fiút (mert szereznek, nyomulnak), hogy legyen.
Egyik nap a villamoson a következő párbeszédet hallottam két lány között: az egyik azt mondta, hogy mennyire unalmas lehet, ha valaki ugyanazzal a fiúval szerelmeskedik hosszú éveken át, és hogy a legjobb megoldás, ha egy-két évente lecseréli. Ezen teljesen megbotránkoztam. Alig hittem a fülemnek. Nekik egy kapcsolat csak szexből áll? Vagy úgy gondolják, hogy csak ebből áll? Sajnos azóta egyre több lánytól hallom ezt a „megoldást”. Ez tragikus.
Lehet, hogy egy maradi és kicsit álomvilágban élő lány vagyok, de így is szeretnek, és a fiúk, akiknek elmondtam a gondolataimat, teljesen egyetértettek velem. Igaz, korban kicsit idősebb srácokkal beszélgettem, 20-25 évesekkel. Úgy gondolom, hogy nem bennem van a hiba, és nem is a többi gyerekben, hanem a médiában, ami jórészt a szexet, a brutalitást és az érzelem nélküliséget közvetíti.
Letty, 16
| | | |